Az egész életünk korlátozáskból áll...

...sokat ezek közül a környezetünk alkot meg, szabja meg nekünk mi helyes, és mi nem, sokat mi állítunk fel magunkak. Normákat, amiket a környezetünkből veszünk át, amit nap mint nap látunk körülöttünk, amit helyesnek ítélünk. De mi van akkor, ha változunk, ha már nem azt tartjuk jónak, amit eddig annak véltünk. Vagy az ellenkező eset: mihez kezdjünk akkor, ha azt, amit eddig helytelennek ítéltünk, ma már nem is tartjuk akkora szörnyűségnek. És tegyük fel, mit tegyünk akkor, ha megszeretnénk tenni azt a dolgot, de tartunk a környezetünk véleményétől. Nem a saját lelkiismeretünktől, magunkban már letisztáztuk a dolgokat, rájöttünk, hogy nem is olyan rossz minden, mint amilyennek elsőnek tűnik. Nem is az igaz barátoktól, akik támogatnak. A többi embertől. Akikkel semmilyen komoly, bizalmas kapcsolatot nem ápolunk, mégis, ott él bennünk a félsz. "mi van ha..".

Hogyan döntsük el, mit tegyünk? Halgassunk a szívünkre, vagy az eszünkre? Melyik megoldás lenne a legjobb? Hogyan döntsük el, kiben bízhatunk? És mit tegyünk, ha rosszul döntünk? Hogyan jöjjünk rá a számunkra legmegfelelőbb megoldásra? Hogyan ne döntsünk rosszul? Létezik egyáltalán tökéletes megoldás?

Megannyi kérdés, amire senki sem tud választ adni. Az ész és a szív harca. De ki kerül ki végül győztesen?