Létezik igaz szerelem???

Nah ez egy jó kérdés...és én már nem igazán hiszek benne.
Szeretnék, de nem megy...már nem.
Mindennap válásokról, szakításokról hallani, vagy ha nem , akkor is mindenki azt mondja, hogy a szerelem elmúlik, átalakul valami mássá....mondjuk csak egyszerű szeretetté.
Igencsak elszomorít.....pedig annyira szeretném....de nem megy :S...nem tudok hinni.
Túl sok volt a csalódás talán...
Bár azért teljesen még nem tűnt el a remény a szívemből. :).Hisz ki tudja....talán vannak még csodák...s mint ilyen, az igaz szerelem. Bár sokan összekeverik ezt egy egyszerű fellángolással.
Mindenesetre remélem, hogy létezik....ha valaki tud róla, hol találom, szólhatna...:)

Az élet, mint a póker...

"Az élet olyan mint a póker..
van amikor jobb kártyákat kapsz, van amikor rosszakat..
van amikor tudsz nyerni van amikor nem tudsz nyerni..
de blöffölhetsz is.. akkor csináld úgy ahogy neked jó és nyerhetsz .
de soha ne feledd.. EGYSZER FENT..EGYSZER LENT.
lehet hogy most rossz kártya lapokat kaptál, és úgy érzed veszíteni fogsz.. lehet hogy veszíteni is fogsz, de a következő körben jobb kártyákat kapsz majd és nyerhetsz ha úgy alakítod..
az életben is ez van.. akármi rossz történik, akármit elveszítesz, lesz olyan pillanat amikor kapsz jobbat és FENT vagy a csúcson. és bár hiába akarod hogy örökre így legyen.. megint lefogsz kerülni valamilyen módon.. valaki lenullázza a zsetonjaid, és elveszíted a játékot.. ez az élet körforgása.Törődj bele te is, és amikor boldog vagy próbáld ki élvezni !"ღღღ 




Nah igen....azt hiszem, ez az idézet teljes mértékben igaz. Ám ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért? Miért kell rossz dolgoknak is lennie a világon, miért nem lehet mindenki boldog, s' minden jó?!....aztán rájövök, hogy rossz nélkül hogyan is létezhetne olyan, hogy JÓ?...
A két fogalom egymástól függ, egyik nélkül a másik sem létezne. A rossz dolgoknak meg kell történniük, hogy utána értékelni tudjuk a jót. Hisz a hibáiból tanul az ember....ezért nem szabad megbánni semmit....okkal döntöttünk úgy, ahogy,  mindennek oka van...ami egyszer megtörtént, azon nem tudunk váloztatni....
Élni kell az életet, élvezni, s nem azon rágódni, hogy mi lett volna, ha...hisz nincs olyan, hogy HA.....az már elmúlt.
Ha nehéz döntések elött állunk, hallgassunk a szívünkre, ő tudja csak igazán, mire van szükségünk. :) Az élet túl rövid és értékes ahhoz, hogy mindig komolyak legyünk....néha butaságokat is kell csinálni, bulizni, felszabadultan azt tenni, amit csak a szívünk diktál. :)


pusy niki

Sokszor minden rossz egyszerre történik velünk, ám ezt nem feltétlenül kell isteni csapásnak felfogni, talán nem átok ül rajtunk, talán van ésszerű, logikus magyarázat is. :)
Ha összeomlanak körülöttünk a dolgok, minden egyes omlásnál összetörik bennünk valami, egyre nehezebben koncentrálunk a mindennapi teendőinkre, többet hibázunk, amik újabb törésekhez vezetnek, s szép lassan egy egész láncreakció alakul ki körülöttünk. Egy idő után mindenben hibásnak és haszontalannak érezzük magunkat, csökken az önbizalmunk, s hibát hibára halmozunk....
De hogyan lehet megállítani a lelkünk darabjain örömtáncot járó "balsorsáradatot"? Erre én is szeretném tudni a választ, s egész ma délutánig sejtésem se volt, csak szenvedtem szerencsétlenségem hamvaiban. Aztán hirtelen, mint akibe villám csapott, úgymond megvilágosodtam. Amit mi indítottunk el, azt csak is mi tudjuk megállítani- a pozitív gondolkodással. Ha igenis azt mondjuk magunknak, hogy megtudjuk csinálni, hogy sikerülni fog, s ami rossz, azzal nem törődünk, akkor menni fog, s azon kapjuk magunk, hogy az életünk hirtelen egy kerékvágásra ismét egyenesbe került. Az előző bejegyzésem eléggé pesszimista hangvételűre sikerült, azt hiszem, az volt nálam a mélypont, de a mai nappal ez el is múlt...ha nem is teljesen.

Ilyenkor azonban megint csak a kérdőjelek jönnek....az én esetemben legalábbis biztosan. Nem tudom, mit tegyek. Van egy dolog, amit szívem szerint most azonnal megtennék, egy percig sem haboznék, mert tudom, hogy akkor boldog lennék. De az eszem az mást súg...sokan mondják, hogy hallgassunk a szívünkre, de ez csak egy általános sztereotípia. Egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon jól járunk, ha az érzelmeink által befolyásolni hagyjuk magunkat, a szívünk túlságosan elfogult. Az eszünk viszont pesszimista....akkor hogyan találjuk meg a reális, megfelelő kövekkel kirakott utat? :)

Ha valaki tudja, igazán elárulhatná! :)

Az élet egy kegyetlen játékot játszik velünk, és a szabályokat nem mi diktáljuk. Mindig vannak jobb s' rosszabb időszakok, egymást felváltva, bár több a rossz, mint a jó. De amikor eltűnnek a fejünk fölül a felhők, a nap fénye végre ránk ragyog, s újra boldog leszünk...akkor hirtelen minden összeomlik. De nem ám csak egy dolog....MINDEN. Minden rossz egyszerre zúdúl rád, olyan  gyorsan és hirtelen, hogy szinte levegőt venni sincs időd, és mint egy kártya vár egy kis széllökés hatására, úgy omlasz össze te is. Minden értelmét veszti, s vagy ezerszer felemerül a kérdés: "Miért?!"
Mi értelme az életnek, ha ennyi rossz és szenvedés van benne, ha mindig mikor kicsit is elhisszük, hogy nem is annyira borzalmas a világ, történik valami, ami egyből porba dönti hiú kis reményeinket. Miért kell mindig csalódni a számunkra fontos emberekben, miért nem lehet mindenki egyszerűen csak boldog?
A naivság szar dolog, s hiába próbál ellenne tenni, aki naiv, az az is marad...maximum nem mutatja ki mindenki elött, de titkon akkor is reménykedik. Én végtelenül naiv vagyok....és végtelenül reménykedem....és végtelenül hiszek dolgokban, amikre reális gondolkodással semmi esély....de talán vannak még csodák. :)

Az egész életünk korlátozáskból áll...

...sokat ezek közül a környezetünk alkot meg, szabja meg nekünk mi helyes, és mi nem, sokat mi állítunk fel magunkak. Normákat, amiket a környezetünkből veszünk át, amit nap mint nap látunk körülöttünk, amit helyesnek ítélünk. De mi van akkor, ha változunk, ha már nem azt tartjuk jónak, amit eddig annak véltünk. Vagy az ellenkező eset: mihez kezdjünk akkor, ha azt, amit eddig helytelennek ítéltünk, ma már nem is tartjuk akkora szörnyűségnek. És tegyük fel, mit tegyünk akkor, ha megszeretnénk tenni azt a dolgot, de tartunk a környezetünk véleményétől. Nem a saját lelkiismeretünktől, magunkban már letisztáztuk a dolgokat, rájöttünk, hogy nem is olyan rossz minden, mint amilyennek elsőnek tűnik. Nem is az igaz barátoktól, akik támogatnak. A többi embertől. Akikkel semmilyen komoly, bizalmas kapcsolatot nem ápolunk, mégis, ott él bennünk a félsz. "mi van ha..".

Hogyan döntsük el, mit tegyünk? Halgassunk a szívünkre, vagy az eszünkre? Melyik megoldás lenne a legjobb? Hogyan döntsük el, kiben bízhatunk? És mit tegyünk, ha rosszul döntünk? Hogyan jöjjünk rá a számunkra legmegfelelőbb megoldásra? Hogyan ne döntsünk rosszul? Létezik egyáltalán tökéletes megoldás?

Megannyi kérdés, amire senki sem tud választ adni. Az ész és a szív harca. De ki kerül ki végül győztesen?